A mai nap jól indult. 7:20-kor arra kelt a társaság, hogy az eddig kijárt cipőink melyeket hegymászásra használtunk, ŐSSZEFOGTAK ELLENÜNK!!! :O Egymásba karolva állták el a folyosón a járókelők útját, katasztrófa helyzetet felállítva. Végül a lázadókat levertük, és békében tértek vissza helyükre.
Reggelinél a kakaó hatására megbolondult a 12.D egy része. Valahogy úgy érezték, hogy az ittlévő tanári karra ráfér a borotválkozás. Sajnos illusztrálni nem tudjuk, de eltudják képzelni szerintem :)
A nap folyamán annyi ideig olvastunk és írtunk, hogy közben idepottyant nekünk egy kicsit sem nagy torta és 5 (ÖT!!!) pizza. Ennyit még egy helyen nem láttunk, nem hogy megenni azokat!
A munka végeztével 5 perc pihi és jöhettek a "pihentető" feladatok, amik előhozták belőlünk az óvodás kisgyereket. Mindezek után a Csöndkorszak köszöntött be. Ebben az időszakban csak is az értelmet sugárzó fejek mulattattak minket.
A szükséges punnyadás után Varga tanár úr, illetve pár egyed a csürhéből megbolondult és egymás kócolásába kezdett. Az értelem sugárzott, Vivi mindenre (MINDENRE!) kapható volt, későbbiekben Nóurikánk és Móunikánk Samaraba váltott.
Vacsora után sor került az esti mesére , igaz utána még órákig fent voltunk, mint általában. Megtartottuk a tájszólásos mesemondó versenyt, ahol drága, palócLődi remekül helyt állt, még ha el is vesztette a fonalát,de a végére megtalálta. Majd következett a várva várt karaoke est, amit hát nagyjából ugyebár nem nagyon sikerült befejezni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.